Interjú Wilhelm Barthlottal
Büszke rá, Barthlott Úr?
Több mint 40 évvel ezelőtt egy fiatal botanikus érdekes felfedezést tett egy heidelbergi üvegházban: a lótusz növény levelei megtisztítják magukat, mert a vízcseppek egyszerűen leperegnek róluk, és magukkal viszik a szennyeződéseket.
Az úgynevezett lótuszhatás ma mérföldkőnek számít a bionikában - abban a tudományban, amely a természet hatásait műszaki termékekbe ülteti át. A Sto cég Lotusan® homlokzatfestékét például így fejlesztették ki. Az akkori fiatal kutató, Wilhelm Barthlott ma már nyugdíjas professzor. Elmondja felfedezésének mozgalmas történetét:
Barthlott úr, hogyan fedezte fel a lótuszhatást?
Ez az 1970-es években volt, doktorandusz és kutatóasszisztens voltam Heidelbergben. Az első belső pásztázó elektronmikroszkópok éppen akkor kerültek a piacra. Nagyszerűnek tartottam őket, mert segítségével azonosítani és rendszerezni tudtam a növények finom szerkezetét.
Ezért leveleket vettem az üvegházakból. A nagyszerű elektromikroszkópos képekhez tisztának kell lenniük - szennyeződés, por vagy az öntözővíz maradványaiból származó kéreg nélkül. És ekkor döbbentem rá: Néhány levelet nem kellett megtisztítanom. És ugyanabban az üvegházban voltak, egymás mellett.
Ennek oka a lótusznövény öntisztító hatása volt, bonyolult mikroszerkezete, amelynek köszönhetően a víz és a szennyeződés egyszerűen lepereg róla.
A Lótusz-hatás felfedezéséért számos díjat kapott. Miért volt ekkora hatása?
Mert teljesen váratlanul ért. Korábban egyetlen tudós sem tudott a lótuszhatásról, sem a biológusok, sem a fizikusok. Csak egy elméletük volt, de nem volt valódi felületük, sőt még termékük sem.
A lótuszhatás hihetetlen gazdasági potenciállal rendelkezik, mivel nagyon hatékony és technikailag könnyen megismételhető, az ipari ágazatok széles skáláján található felületek esetében. A környezet szempontjából azért fontos, mert számos méreganyagot helyettesít. És ez vizuálisan is nagyon jól ábrázolható.
Miért volt fontos, hogy a kutatását vizuálisan is jól lehessen ábrázolni?
Mert hozzájárult ahhoz, hogy a televízió felfigyelt ránk. A tudományos újságíró, Ranga Yogeshwar már nagyon korán fontos szerepet játszott, és még ma is jó kapcsolatban vagyok vele. Akkoriban éppen befejezte a fizikusi tanulmányait Aachenben, már a WDR-nél dolgozott, és újra és újra beszámolt a Lótusz-effektusról: a Lufthansa magazinban, később a "Quarks & Co"-ban, a "Wissen vor acht" (Tudás nyolc előtt) című műsorban közvetlenül a híradó előtt és a Galilein.
Ez más műsorszolgáltatók, például az RTL, a Deutschlandfunk, az ORF, a BBC és az Arte figyelmét is felkeltette. Aztán negyed éven belül megkeresett minket az ipar: többek között a BASF. Bayer-Leverkusen, Degussa- Evonik, Erlus, Procter & Gamble. A legfontosabb pedig az Ispo cég volt, amelyből később Sto lett.
Nagy volt a médiafigyelem. De mielőtt idáig eljutott volna, majdnem 20 évet kellett eltöltenie azzal, hogy határozottan érvényesüljön a tudományban ...
Csak öt neves folyóirat utasította el kutatási cikkeinket. Ezek többnyire fizikusok voltak. Többek között ezt írták: "Az úgynevezett lótuszhatás csak a szerzők fantáziájában létezik". Pokolian bosszús voltam. Sok évvel később az egyik ilyen magazin ismét felhívott, mert egy háttércikket kerestek erről a fontos felfedezésről. Ekkor azt mondtam: "Most azt hiszem, jobb lett volna, ha akkoriban publikáltad volna az eredeti cikket!".
Miért volt ez olyan nehéz?
Mert a lótuszhatás annyira nincs összhangban. Teljesen meglepő, amikor földet teszel a lótuszvirágra, és az csak úgy lepereg róla. Az érdes felület, amelyre semmi sem tapad, ellentmondás.
Amikor 1975-ben elkezdtem, még senki sem gondolt a bionikára és arra, hogy a természet mire képes. A kutatási terület nem olyan régi. Sokáig nem értettem, hogy mit fedeztem fel. Először azt hittem, hogy valami újat fedeztem fel a biológiában. De nem jutott eszembe, hogy a fizikusok és az anyagtudósok sem tudtak a lótuszhatásról.
Miután felfedeztem, körülbelül 20 évbe telt, mire a beszélgetések elkezdődtek. Például egy felületfizikai intézetben. Akkoriban professzor voltam Berlinben. A válasz mindig ugyanaz volt. "Nos, ezt egyáltalán nem tudjuk elképzelni. Ez nem lehet valami fizikai. Valójában nem a fizika szerint működik, valahogy az élethez kell kapcsolódnia." Nem értették a meglepő elvet.
Aztán elkezdtünk prototípusokat építeni. Bonyolult mikroarchitektúrájú, hidrofób polimerfelületek. És ez működött.
A Sto cég tovább vitte a biomimetikus gondolkodást. A StoColor Dryonic® homlokzati festék egy másik példa arra, hogy a természetből vett ötleteket hogyan veszik át. Büszke vagy rá?
Természetesen még mindig a Lotusan®-ra vagyok a legbüszkébb. De örülök, hogy a vállalatok felkarolták ezt az ötletet, mert nem mindegyikük teszi ezt.
Tudja, a természetnek több millió éve van, nem úgy, mint egy ipari vállalatnak. Célorientáltan kell eljárni. A lótuszhatás tulajdonságát célzott kutatási feladattal soha nem találtad volna meg, nem volt ismert.
Sto már nagyon korán felismerte a biológiai szerkezetekben és elvekben rejlő, környezetvédelmi szempontból fontos lehetőségeket a technológia számára. Ez valóban egy kiváló példa a német vállalatok között.
Kérdése merült fel? Műszaki szaktanácsadóink segítenek!
Kérjük, töltse ki az alábbi űrlapot és műszaki szaktanácsadónk felkeresi Önt. Köszönjük!